Hírek
2023. máj. 13.
admin
Európa nap
2023. május 9-én francia, román és német partnereinkkel élőben Szegeden, az olasz, portugál, német, spanyol és szlovén partnerekkel online formában köszöntöttük Európát. A program két helyszínen zajlott: az Európa szobában a tanárok szakmai beszélgetése zajlott, a tornateremben 35 diák vett részt élménypedagógiai foglalkozáson.

Minden évben május 9-én ünnepeljük meg az Európa-napot, mely az európai békét és egységet állítja reflektorfénybe. Ez a nap a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulója. E nyilatkozatában Robert Schuman francia külügyminiszter új politikai együttműködést vázolt fel Európa számára annak érdekében, hogy a kontinens országai között soha többé ne robbanjon ki háború. Ezt a szén és acéltermelés közös ellenőrzés alá vonásával kívánta elérni. Robert Schuman nyilatkozatát tekintjük az Európai Unió kialakulásához vezető út kezdetének.
A kormányfők az 1985-ös milánói találkozójukon elhatározták hogy „EURÓPA NAPja”-ként fog bekerülni ez a nap a köztudatba, mely minden tagország állampolgárához szól. Valójában ez a nap nem csak az alapító országok állampolgárait, de az összes tagországét érinti, hiszen mindenki, aki demokratikusan választja a belépést, elkötelezi magát a békeprogram, szociális fejlődés, gazdasági fejlődés és szolidaritás alapgondolatai mellett. Magyarországon 2005 óta szerepel a jeles napok között.
Az Európa nap az együttműködések ünnepe is, azoké a kapcsolatoké, amelyeket a kontinens országai, az egyes országok városai, a városok iskolái és az iskolák diákjai, tanárai alakítanak ki egymással. Ezek a kapcsolatok jelentik Európa jövőjét.
A Móravárosi programjáról készült képek megtekinthetők: https://moravarosi.hu/galeria/645f65797db6e50063fe9a67
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

SZETÁV szakmai nap
A mai napon a 10/C és a 11/C osztályok épületgépészei a SZETÁV szakmai napján jártak.
2025. máj. 5.
admin

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
A Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola alkalmazotti és diákközössége Áldott Húsvéti Ünnepet kíván az iskola minden partnerének!
2025. ápr. 19.
admin

Föld napi kalandtúra
Iskolánk városi kalandtúrát hirdet a szegedi általános iskolák számára a Föld napja alkalmából.
2025. ápr. 13.
admin