Hírek
2024. aug. 26.
admin
Tanév eleji tudnivalók (tanévnyitó)
A tanév 2024. szeptember 2-án kezdődik. További tudnivalók a szövegben.
Tanévnyitó ünnepély: külön tanévnyitó ünnepélyt a teljes iskolai közösség részére nem tartunk.
A 9. osztályosok és az első szakképző évfolyamon (1/13. évfolyam) tanuló nappali tagozatos diákok számára 2024. szeptember 2-án 7.45 órakor igazgatói köszöntő és tájékoztató lesz az iskola udvarán (Móra épület). A tanulók a tanévkezdéssel kapcsolatos információkat ezt követően négy osztályfőnöki óra keretében az osztályfőnököktől tudják meg. Reggel gyülekedés a Móra épület udvarán!
A magasabb évfolyamon tanuló nappalis diákok számára (technikum 10-13. évfolyam, szakképző iskola 10-11. évfolyam) három osztályfőnöki órát tartunk 2024. szeptember 2-án az 5. órától kezdődően, 11.30 órától. A terembeosztás a bejáratnál lesz kifüggesztve.
A felnőttek szakmai oktatásában résztvevők részére órarend szerinti tanítás lesz a képzésfelelős (osztáylfőnök) által jelezett időpontban.
Az első tanítási nap: 2024. szeptember 2. (hétfő), majd szeptember 3-án (kedd) az előző napon kihirdetett órarend szerint mindenki vagy iskolába vagy gyakorlatra megy. Az osztályok egy része számára 2024. szeptember 3-6. között projekthét kerül megszervezésre.
A tankönyveket a tanulók szeptember első hetében kapják meg. A tankönyvcsomag térítésmentes lesz.
Füzeteket mindenki egyénileg szerzi be!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Tanévkezdő projekthét a Móravárosiban
Iskolánkban hagyomány, hogy a tanévnyitó utáni első hét egy projekthét, amely biztosítja az átmenetet a nyári szünetből a tanulásba. Ilyenkor a diákok olyan feladatokat kapnak, amely nem konkrét tananyag megtanulását igényli, hanem kreatív, játékos, a közösséget is formáló kihívás. Az idei projekthét témája a 140 éves Móravárosi iskola volt.
2024. szept. 6.
admin
Együttműködés az MVM Zrt.-vel
Az MVM Energetika Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Szegedi Szakképzési Centrum határozatlan idejű együttműködési megállapodást kötött az Elektronika és elektrotechnika, valamint az Épületgépészet ágazatban szükséges munkaerő-utánpótlás nevelése, illetve a megfelelő mennyiségű és jól képzett munkaerő biztosítása céljából.
2024. aug. 28.
admin
Beiratkozás felnőtteknek
A felnőttek szakmai oktatásába illetve a kétéves, érettségire felkészítő technikumi képzésre jelentkezőket egyénileg értesítjük a beiratkozás időpontjáról. A beírásra szakmánként eltérő időpontban kerül sor.
2024. aug. 24.
admin